2020.10.19.

Autorevizor történetei a mindennapokból 3.

az autóvizsgálat, Opel

Az autóvizsgálat során sokszor felteszik nekem a kérdést, hogy melyik autó volt a legrosszabb állapotban, amit átnéztem. Ez meglehetősen szubjektív dolog, de azért van választék bőven.

az autóvizsgálat, Opel

Nemrégiben kaptam a megbízást Budapesten egy Opel Zafira B állapotfelmérésére.

Azt hiszem dobogós az autó. Mármint a legrosszabb kategóriában.

Ügyfél jelenléte nélküli állapotfelmérés volt, tehát egyedül érkeztem meg a kereskedésbe. Hosszas keresgélés és telefonálgatások után előkerült a kocsikulcs, elkezdhettem a vizsgálatot.

Szerencsére hagytak egyedül dolgozni, nem kellett a kereskedő történeteit hallgatni az autóvizsgálat közben.

Külső vizsgálat

Az autót kívülről meglátva… hát, hogy is fogalmazzak. Látszott rajta, hogy nem ez lesz a főnyeremény. De volt már olyan, hogy egy kopottas külső kiváló motorikus állapotban lévő járgányt takart. Itt nem.

De haladjunk szép sorban. A fényezés két elemen javítva volt. Nem mértem magas értékeket, csupán parkolási sérülés lehetett kozmetikázva.

Az alvázon erős korrózió nyomait fedeztem fel. Még nem a szétrohadt állapot volt, annál egy fokkal jobb… Egy korrekt alváz és üregvédelem segített volna az autónak még pár évig életben maradni.

A lengőkarok és a fék viszont kritikán aluli volt. A tárcsák kopottak, vastagon borítva rozsdával. A féknyergek szintén, csoda, hogy működik – gondoltam magamban.

Belső tér vizsgálata

Na és az autó belseje. Hát az valami botrány volt…

  • vastagon borított mindent valami ragadós, színtelen trutyi
  • biztonsági öv cafatokban
  • ülés, tetőkárpit kiégetve
  • ablakemelő gomb a kezemben maradt
  • váltószoknya szétcincálva
  • kormányból szerintem valaki kiharapott egy darabot, máskor csak rágcsálta
  • minden karcos, rongyos és viseltes volt
  • szélvédő cserélve.

Ránézésre futott az autó vagy 400.000 kilométert…

Ha az ügyfél részt vesz a járművizsgálaton, akkor most elhagytuk volna a helyszínt.

Amúgy a Zafirát friss vizsgával, hibátlan szerkezeti és műszaki állapotban, rozsdamentes alvázzal hirdették.          Hm… majdnem- persze megnézném a vizsgaállomást is, ahol ez átment.

Hét éves, erősen repedezett gumik voltak az autón, még próbakörre sem mentem volna velük szívesen.

A fényezés körben karcos volt és enyhén matt.

Diagnosztika

A diagnosztika és az élő adatok olvasása miatt azért csak beindítottam az Opelt.

26 (!) nem jelenlévő hibakódot jelzett az autó. Ezek korábbi javítások voltak. Itt rájöttem, hogy a korábbi kilométerre vonatkozó becslésem nagyon optimista volt.

Az élő adatok elemzése során látszott, hogy a lambda szonda hibás, az egr és fojtószelep erősen el van kormolódva.

Továbbá nem sokkal korábban egy db hibakódot töröltek a rendszerből. Már nem is nagyon érdekelt, hogy mi lehetett. Tudtam, hogy ezt az autót az én ügyfelem biztosan nem fogja megvenni.

Ez az autóvizsgálat negatív eredményt hozott, de a későbbiekben sikerült a családi egyterűek piacán egy szép állapotú Mazdát találni.

Cikk megosztása:

Hasonló tartalmú cikkek

Egyéb

1 szept 2026

Rejtett veszélyek a használt villanyautó-piacon: amikor a „megveszek egy Teslát” álom átfordul rémálomba

Rejtett veszélyek a használt villanyautó-piacon: amikor a „megveszek egy Teslát” álom átfordul rémálomba Tesla, elektromos autó átvizsgálás és a kockázatok. Az utóbbi években hatalmasat fordult a világ a használt autók piacán. Ma már 6-7 millió forint körüli összegért is könnyedén be lehet ülni egy korai, facelift előtti Tesla Model 3 volánja mögé. Sokan döntenek úgy, […]

Egyéb, Sztorik

1 aug 2026

Kia Ceed 1.5 T-GDI: Így lesz a „kisebb karcolásból” huzatópad

Kia Ceed vásárlás, avagy mi baj lehet egy három éves autónál? Az átvizsgált Jármű: Kia Ceed (2023) Óraállás: ~40 000 km Kereskedői tájékoztatás: „Mindössze a jobb első és a bal hátsó részen történt kisebb javítás.” A vizsgálat eredménye: Súlyos szerkezeti sérülés, szakszerűtlen újjáépítés, megvételre NEM JAVASOLT. A történet a szokásos forgatókönyv szerint indult. Adott egy […]

Egyéb, Sztorik

1 júl 2026

Déjà vu a használtató-piacon: Ahol a szörnyű minőség az üzleti modell

Az autó állapotfelmérés vásárlás előtt is elmondhatjuk, hogy az ember nem lép kétszer ugyanabba a folyóba. De mi van akkor, ha a folyó nem víz, hanem egy használtató-kereskedő, aki évről évre ugyanazt a kétes minőségű „kincset” próbálja ránk sózni? Emlékszel még a Totalcaron megjelent írásomra, amelyben a sóherség netovábbjaként mutattam be egy bizonyos kereskedőt? Nos, […]

Kedves Ügyfeleink!
Az AutoRevizor 2026 07.09.-től 07.16-ig szabadságon van, az első munkanapunk 07.17.
Ez idő alatt telefonon nem, és emailben is csak korlátozottan leszünk elérhetőek.
Megértésüket köszönjük!