2021.05.17.

Kia Ceed helyszíni állapotfelmérés

kia ceed helyszíni állapotfelmérés

Egy Pest megyei helyszíni állapotfelmérés tapasztalatairól szeretnék megosztani néhány gondolatot.

Sok szó esett már itt a kereskedőkről, szeretném ezt most ellensúlyozni.

Hamis biztonságba ringatjuk magunkat, ha azt hisszük, hogy magánszemélytől csak jó autót vásárolhatunk. Sajnos a tapasztalat nem ezt mutatja, erről szól az alábbi írás.

Napsütéses tavaszi délután volt, csiviteltek a madarak, mi baj lehet egy ilyen szép napon?

Ügyfelemmel megérkeztünk a kiszemelt autóhoz. Egy 40.000 km alatti futásteljesítményű Kia Ceed volt az átvizsgálás alanya.

kia ceed helyszíni állapotfelmérés

Népszerű típus manapság, egyszerű szívó benzines motorral. A mi példányunk egy jól felszerelt darab volt.

A mostani tulajdonos külföldről vette, kb. 10.000 kilométert hajtott bele másfél év alatt.

Állítása szerint sérülésmentes, kiváló állapotú az autó.

A valóság

Ehhez képest a géptető egy kicsit csálén állt, a lökhárítóval együtt.

Persze ez lehet egy minimális koccanásból adódóan is. Az már érdekesebb volt, hogy a klímahűtő is kapott ebből a koccanásból. Sajnos több kisebb-nagyobb ütésnyom is látszott rajta.

Körbemérve rétegvastagságmérővel az autót, nem volt kiugró érték, de nem is gyárit mutatott a műszer.

A bal első sárvédő és ajtó cserélve lett. Erről árulkodott a csavarok fejének állapota. Látszott, hogy meg lettek bontva, bár próbálták eltüntetni a nyomokat. Ugyanis viszonylag ritkán állnak neki visszafújni a csavarok fejét, hogy ne látszódjon a megbontás. Eddig ez egy gyári technológiás javításnak tűnt, bár ezzel sem egy nagy élmény találkozni, ha sérülésmentesnek hirdetett autóról beszélünk.

Árban azért máshova pozícionálunk egy törött, de megjavított autót.

Az első gumikon félrekopás nyomai voltak láthatóak a gyári Michelin garnitúrán. Úgy látszik egy futóműállítás is kell az autónak.

A bal oldali belső küszöb szintén elég csúnya volt, valószínűleg a balesetben sérülhetett meg. Ez ugye kívülről, még guggolva sem igen látszik, kicsit alá kell bújni az autónak…

Nem a tipikus „béna gumis” emelésnyom volt, hanem annál csúnyább, valószínűleg a baleset során történt.

A motorteret kinyitva látszott, hogy az autó bal oldala azért elnyelt egy komolyabb ütést.

Ahogy haladtunk előre a helyszíni állapotfelmérés során, úgy konyult le a szánk széle.

Az eladó reakciója

A hirdetőnek persze fogalma sem volt a sérülésekről. Eleinte felháborodott, kikérte magának, hogy sérült volt az autó.

Aztán szép lassan sikerült neki is bizonyítani, hogy szar van a palacsintában. Ő is belátta, hogy megvett egy törött autót, amit annakidején sérülésmentesnek hirdettek. Persze az ár kérdésében meglehetősen rugalmatlan volt.

Aztán lehet azon lamentálni, hogy mennyire volt ez színjáték a részéről. Mondjuk, a lőtéri kutyát sem érdekli, nem igazságot tenni mentünk oda.

 

Viszont az eredeti célunkat sem értük el, hogy a kínálat tetejéről veszünk egy jó állapotú Kia Ceed-et. Megbízóm ragaszkodott a sérülésmentes karosszériához, így ez az autó nem volt opció a részére.

De egy pár nap múlva (ezúttal ügyfelem jelenléte nélkül) egy budapesti kereskedésben találtunk egy hasonló áron hirdetett, picit több kilométert futott, szinte hibátlan autót. Ami az átvizsgálás után foglalózásra is került. Itt sok meglepetés nem volt.

 

 

Tanulság?

Nem az eladó számít, nem kell ragaszkodni, hogy magánszemély legyen, inkább célszerű átvizsgáltatni a kiszemelt autót, mielőtt megvásárolnánk.

Cikk megosztása:

Hasonló tartalmú cikkek

Egyéb

1 ápr 2025

Tesla elektro-sokk

Tesla állapotfelmérés, avagy mit mutat a piac. Miért vegyél vagy miért ne vegyél Teslát? Talán már köztudott tény, hogy nem ellenzem az elektromos autókat. Sőt, mivel jómagam is ilyet használok, kifejezettem szeretem a praktikumát, olcsó üzembentartását. A vételár persze más kérdés, de mostanában csökkenő tendenciát mutat ez is -még… Meggyőződésem, hogy minimálisan emelkedni fognak az […]

Egyéb

1 márc 2025

Mindenkinek jár egy kis Amerika

Mustang állapotfelmérés. Egy érdekes sztorit hoztam nektek a mai napra, egy aranyos történetet. Tény és való, hogy sok szart látunk az átvizsgálások során, viszont rengeteg érdekes és értékes emberrel találkozunk, s ez némileg ellensúlyozza a nepperekkel való hadakozást. Egy vidéki ügyfél azzal hívott fel, hogy a Becsületesnepper ajánlásával kapta meg a telefonszámomat – nyilván autót […]

Sztorik

1 febr 2025

A kilométerórát tekerik még, ugye?

A kilométeróra tekerés igen komoly problémát jelent a használtautó-piaccal kapcsolatban. Ez a gyakorlat-amikor egy jármű valódi futásteljesítményét csökkentik, hogy azt drágábban tudják eladni-, sajnos még mindig elterjedt. De miért is veszélyes/rizikós a kilométeróra tekerés?  Megtévesztés: A vevő téves információt kap a jármű állapotáról, ami a vásárlás után komoly problémákhoz vezethet. Pl. egy kimaradó tervszerű karbantartás. Biztonsági […]

Kedves Ügyfeleink!
Az AutoRevizor 2025 02.04.-től 02.08-ig szabadságon van, első munkanap 02.10.
Ez idő alatt telefonon nem, és emailben is csak korlátozottan leszünk elérhetőek.
Megértésüket köszönjük!