Alfa 147 és az alvázvédelem

Néhány gondolat a legfrissebb témánk előtt a használt autó vásárlás előtti átvizsgálás témaköreit illetően…

Leginkább negatív felhangú cikkek születnek itt a blogon, de úgy vélem ez az, ami érdekli az idelátogatókat, ebből lehet tanulságot leszűrni.

Sok-sok sikeres autóvásárláson vagyunk túl, néhány korábbi ügyfél akár hónapok múlva is elégedetten küld valamilyen visszajelzést, de volt már olyan is, hogy az utcán találkoztam elégedett kuncsafttal.

Legújabb esetünk, ami kikívánkozik belőlem, egy budapesti autókereskedésben esett meg. Egy nagyobb telepen járunk, több kereskedővel a placcon.

A szitu mondhatni szokásos, gondos szülők első autót vásárolnak immáron férfivá serdült csemetéjüknek. Természetesen valami sportos, vagányabb verda dukál egy fiatalembernek. A keret kb. 5-700 ezer Forint.

Sokan elkövettük már ezt a hibát. Olcsó, sportos autó, ami csak a megvételkor olcsó. Utána drága lesz. Nagyon.

A szülők azonban előrelátó módon használt autó vásárlás előtti átvizsgálás mellett döntöttek.

A típus Alfa 147, a kétezres évek közepéről.

Nem egy problémamentes konstrukció, de előzetesen átbeszéltük a lehetséges kockázatokat. A döntés egyértelmű: vágjunk bele!

Az átvizsgálás

A telepre érve már messziről csillog a ránézésre balesetmentesnek tűnő karosszéria. Szépen futnak az ívek, illesztések.

Az autó alá nyúlva, viszont majdnem beleragadok abba a szurokszerű anyagba, amivel lelocsolták a járgány alvázát. Alatta viszont szinte mindenhol apróbb dudorok hirdetik fennen, hogy itt bizony a fém csatát vesztett a korrózió ellen.

Valami egészen elképesztő módon rohad minden, ami fémből van az autó alján. Néhol, mint a leveles tészta, úgy néz ki a fém. Tényleg csak a frissen rátaknyolt valami tartja egyben.

Valószínűleg valami bitumenes alapú spray-vel fújták meg, talán Sikagard-dal. Maga a cucc nem rossz, ha megfelelően van előkészítve, amire felvisszük… de ez nem volt.

Egész egyszerűen ráfújták a rozsdára.

Aki nem ért az autókhoz alánéz, és konstatálja, hogy milyen szépen csillog a friss festés.

Rozsda sehol.

Azután megveszi és az első szerviz alkalmával közlik vele, hogy az autóval irány a bontó.

Jó esetben.

Mert az sokkal rosszabb lenne, ha menetközben történne valamilyen probléma az átrozsdásodott alváz, hátsó híd, futómű, esteleg fék alkatrészek miatt.

És azért az is megér egy misét, hogy milyen lelkületű az az ember, aki némi haszonért cserébe hajlandó kockáztatni egy embertársa egészségét. Hogy a pénzről már ne is beszéljünk.

Már csak valamilyen beteges szakmai perverzió miatt indítottam be az autó motorját. Nem kellett csalódnom, egy ritmus szekció költözhetett a blokkba, ugyanis többé-kevésbé ütemes „dobszó” kísérte a motor járását.

Valós kilométerrel hirdették az autót, valóban annyit mutatott az órája, mint amit a hirdetésben leírtak. Egyébként meg bátran szorozhatjuk kettővel-hárommal az ott látott értéket.

És a váltó! A sebességek csak nagyjából tájolhatók be, a váltókar úgy kóvályog, imbolyog mint részeg matróz a szárazföldön…

Próbaút már szóba sem jöhetett, úgy is csak rontani tudtunk volna az eddig sem rózsás képen.

Könnyes búcsút vettünk az autótól, majd pár nap múlva találtunk egy kevésbé sportos, de jó állapotú fiatalos autót az ügyfélnek.

Tanulság? Ha frissen fújt az autó alja, akkor is vegyük magunknak a fáradságot és igenis másszunk alá, és figyelmesen nézzük át.

Ugyanis mint tudjuk, nem minden arany ami fénylik.